
THAI BOX infok a hamarosan megjelenö gyorthaibox.hu oldalon
(kattints a szövegre)
A Muay története és kialakulása
A hiteles feljegyzések hiánya és a számtalan legendával fuszerezett szájhagyomány miatt a korai 20 században a Muay történetét nehéz papírra vetni. Éppen ezért ez a fejezet megpróbálja a leheto legpontosabb képet adni a Muay eredetével és kialakulásával kapcsolatosan, évszázadokra visszanyúlva. Ennek a küzdosportnak két formáját különböztetjük meg, a régit és az újat. A Muay Thai elnevezés a régi, az 1920-as évek korszakára vonatkozik, majd következett a kesztyuk, és egyéb nyugati boxban használt elemek bevezetése. Noha a "Muay" elnevezés az eredeti koncepcióra utal, idoszakonként kiegészítésekkel módosultak. Például: Muay Kaad Chuek, Muay Luang, Muay Boran, stb. A mai küzdosport eredete (amit ma Muay Thai néven ismerünk) bizonytalan. Némely történetek szerint jelentos dél-kínai hatás(Shaolin) érte a Muayt a kereskedelmi útvonalakon keresztül, amely befolyással bírt eredetére és fejlodésére. Létezik egy rövid leírás, ami tényleges és valóságos képet ad arról, hogy milyen módon fejlesztették évszázadokra visszanyúlva. A legendákból és mondákból ma nehéz leszurni a valóságot, így a Muay származtatásának idoszaka tisztázatlan. Az egyik iskola gondolatai szerint a "Sanskrit mayva"-ból ered, ami azt jelenti "összetartozni, együttmuködni". A hajat lófarokba kötötték, ami azt jelezte, hogy "egy csapattá alakultak", ami rendkívül fontos szempont a négy fo elem: a fejen lévo mongkol, a karon lévo praijed, az öklön kaad chuek, és a spirituális és szellemi varázsigék, amulettek használatához
A Muay kétségtelenül nagyon jól fejleszti a harckézséget a testrészeket használva -a fejet,a könyököt, a térdet, az öklöt és a lábakat - kiegészítve fegyverekkel, mint például a lándzsa és a kardok (krabbi-krabbong), vagy anélkül. A csatákban mindet felhasználták- abban az idoben a közelharc volt a jellemzo-, a közösséget védték a betolakodók ellen. A különbözo királyságok közötti gyakran eloforduló agresszív területhódítások során, -ami a korábbi századokra volt jellemzo- a harcosok tapasztalatokat gyujthettek, amit késobb maguk is fel tudták használni a harcokban, és gyakorolták a táborokban. A Muay és a helyi templomok kapcsolata a kezdetekre teheto. A buddhizmus rendkívül hamar elterjedt bölcsojébol, Indiából a környezo területeken. A templom (wat) a szerzetesek közösségének számított, többnyire visszavonult katonák, magasrangú tisztviselok vagy nemesek voltak a lakói. Tanult emberek, akik a világi életben sikeresek voltak és elismertek. A helyi emberek elküldték fiaikat hogy e szerzetesektol tanuljanak, és a templomokban éljenek, ami ekkor a társadalomban központi szerepet játszott. Ez volt a helyaz emberek számára, ahol imádkozhattak, találkozhattak másokkal és ahol a hagyományaikat megtudták orizni és ünnepelni. A templomoka muvészetek házának is számítottak, és nemcsak vallási témákkal foglalkoztak, hanem a legkülönfélébb muvészeteket, mint például a Muay-al is, ami a szerzetesek hadi tapasztalatai és szociál-pszichológiai ismeretei alapján jött létre, és amit az ifjak és a férfiak tanultak a közvetlen küzdelem muvészeteként.
Osi Muay Thai stílusok
Ha
valaki azt kérdezné, ki ki fedzete fel, vagy hogyan alkották meg a Muay
Thai muvészetét, a helyes választ az osidokre visszamenoleg kapja meg.
A szeszélyes természet, az emberek közötti szegénység és a népcsoportok
egymással való harca a túlélésért késztette oket a Muay Thai
fejlesztésére. Siam lakosai saját harctechnikákat fejlesztettek ki,
amelyek a Birodalomban területenként különböztek egymástól.
A déli
területeken elterjedo stílusok közül a legismertebb a "Muay
Chaiya"volt, amely Thaiföld Surathani tartományához tartozó Chaiya nevu
városból származik. Egy Ajarn Por Tan Mar nevu katona hozta létre,
akibol végül szerzetes lett, és halálálig szolgált a Wat Tung Jab Chang
nevu templomban. A technikákat szerzetes évei alatt fejlesztette ki, és
tudományát átadta a város kormányzójának,Kam Sriyaphai-nak. A
kormányzónak volt egy fia, "Kiet", aki szintán Muay Chaiya mesterré
vált.(Az egyik legjobb tanítvány, Kruu Tong sok thai harcost nevelt ki,
akik még ma is élnek.) A feljegyzések szerint a Muay Chaiya több mint
250 éves. Az alapállás mély, tömör, mindkét térd hajlított (még
támadásnál is)és az öklök használatra készen, elore néznek, illetve
pajzsként szolgálnak a beérkezo támadások ellen. A technikák a könyök
és a térd levédésére specializálódnak.Minden végtag hajlított. Gyors,
könnyed lábmunka és ugráló mozgás jellemzo, a teljes testsúly a lábakra
helyezkedik. Hirtelen és nagyon gyorsan támadnak és sokszor ismétlik
egymás után a mozdulatokat. Csak a kezüket bandázsolják be, és
leghatékonyabb fegyverüknek a könyököt tartják.Mivel a Muay Chaiya egy
szerzetestol származik,rengeteg Buddhista eszmét hordoz a
tanításában.Az edzéshez hozzátartozik a meditáció és a Thamma (Buddha
tanítása).
A másik, kevésbé ismert déli Muay Thai stílus a
"Muay Maa Yang" volt, amit egy Kruu Tankee nevu ember hozott létre(A
Maa Yang kifejezés annyit jelent: 'A Ló Sétája'). A hagyományos állás
megfontot és elovigyáztos, az egyik kéz az arc elott van. míg a másik
leereszkedik a csípohöz. Kruu Tankee a kegyetlen harcmodoráról volt
híres,tanárként nem igazán szerették. Egy történet szerint harc közben
Krun Tankee kimozdította ellenfele, Kruu Noree szemét,aki aztán eltörte
Krun Tankee homlokát egy ugró rúgással. Kruu Noree folytatta a harcot
miután elveszítette a szemét, de késobb elvérzett és belehalt a
sérüléseibe.
A keleti területek stílusa "Muay Korat" nevét Na
Khora Rachasima városáról kapta. A Muay Korat és a nyilvánosságban
eltejedt harci stílus volt IV.Rama Király idejében, de talán több mint
ezer éves. A város kormányzója, Phra Hemsamahan átadta harctudását egy
Deng Thaiprasertnek és o volt az elso, aki eloször mutathatta be a Muay
Korat technikákat a Király elott. Megnyerte a mérkozést, és ezzel
megkapta a Király Bjnokságán elért címet. Pra Hemsamahan másik
tanítványát Kruu Bua Whathimnak hívták akit a Muay Korat valódi
mesterének tartanak számon.Kruu Bua katonaként szolgált élete végéig és
a hadseregben a fiatalokat tanította a harcmuvészetre. A Muay Korat
sokmindenben különbözik az eddigi stílusoktól.Állása szuk és hosszú,a
lábfejek szinte egy vonalban vannak és elore néznek. A kezek egymás
elott helyezkednek el, az orr elott fenttartva. Az elso láb egyenes és
a térd zárt. A hátsó láb szintén egyenesen és rúgásra készen áll, a
sarok a földön helyezkedik el. A testsúly az elso lábra nehezedik. Az
ütések és rúgások egyenesek ellentétben a déli területek stílusaival. A
lábmozgás,"Suu Yang"(jelentése: A Tigris Járása)megfontolt. Az ókorban
a Muay Korat harcosai a Buddhista Törvénykönyv eszméit követte. A
meditáció szintén fontos szerepet játszott a harcmuvészetben, és
aranyszabályként vették hogy a rignben soha sem harcolhattak másik Muay
Korat harcossal.
Wai Kruu, Ram Muay- Rituális harci tánc
Sokan
nagyon kíváncsiak, mi lehet az a különös tánc, amit a Thai Box
mérkozések elott járnak el a harcosok. Ezek a mozdulatsorok nem más,
mint egyfajta rituális harci tánc, amit Európában nem minden versenyen
gyakorolnak, ám Thaiföldön még ma is hagyomány. Elsoként a Wai Kruu-t
mutatja be a harcos, amivel tiszteleg az oktató és a harcos szellemek
elott. Miközben felmegy a ringbe, porszemekkel szórja meg lépteit. Ez a
rituálé varázsigeként szolgál az ellenfél erejének gyengítésére a
mérkozés alatt. Mikor belép a kötelek közé, körbejárja a ringet, és
egyenként mind a négy sarkához fordulva meghajol, hogy megtisztítsa
minden félelemtol és bajtól a harc helyszínét. Azután a ring közepére
lépve megkezdi a táncot, ami rengeteg figurából áll, iskolánként más
és más a stílusa. Az egyik legnépszerubb Wai Kruu mozdulatsor az ún.
„Négyarcú Promma” ahol a harcos térdelo pozícióban van, a lábfejek és a
térdek érintik a talajt. A kezek a mellkas elott összeérnek, ezután
ütemesen megérintik a talajt majd a homlokot. Ezt háromszor megismétli.
Utána felemeli a bal térdét és a bal könyökével támaszkodva feláll.
Miután felállt, az egyik lábát és kezét a magasba emeli és bal irányba
elmozog. Végül szintén a jobb lábára támaszkodva elore dol, a teste
meroleges a talajra, karjait széttárja, mint egy madár.
A
harcosok Thaiföld szent madarának, - mely címerükben is található – a
Garuda madár mozdulatait utánozzák a táncban. Testükön viselik (
karjukon: amulett, fejükön: mongkol) a madár tollazatát, melyet
mesterük ad fel rájuk a mérkozések elott.
A tánc második része a Ram
Muay, ami közvetlen a Wai Kruu után következik, A két ellenfél feláll,
egymás felé fordulnak és elképzelik a harc menetét, amit jelképekben el
is játszanak, Például a legismertebb mozdulat, amikor az egyik harcos
nyilat lo a másik harcos felé.
Ennek a harci táncnak másfajta a
szerepe, ellazítja a testet és a szellemet egyaránt, segít a
koncentrációban és lélekben felkészülni a küzdelemre Rendkívül fontos,
hogy a mester és tanítványa megismerjék egymást gondolatait, s elméjük
találkozzon.
Régebben a gyoztes fél a mérkozés végén újra eloadta
táncát, hogy kimutassa örömét és köszönetét. Ám ilyenkor bizonyos
mozdulatokat kihagy, attól félve, nehogy gúnyos és sérto gesztikulációt
tegyen a másik fél számára.
Ma nem minden Thai Box versenyen
viselnek fejdíszt és amulettet, mint ahogy harci táncot sem mutatnak
be minden küzdelem elott. Vallási hovatartozástól függoen (pl. muszlim)
nem imádkozhatnak más harcos szellemekhez segítségért.
De az edzo
és versenyzo közötti szellemi kapcsolat és a versenyzo szellemi
ráhangolódása mindig nagyon fontos marad, még ha egyszerubb módon
fejezik ki összetartozásukat.
A Muay Thai tradícionális kellékei I. rész
A
Muay Thai talán legfontosabb tradícionális kelléke és egyik
különlegessége, hogy a mérkozéseket gyakran zene kíséri, amit „Pi
Muaynak”ként emlegetnek. Thaiföldön éloben, míg itthon felvételrol
hallhatjuk a stadionokban.A harcot 4 hangszer kíséri:
A „Pi Java”,
vagy másnéven Jávai Klarinét oshazája India, ám a jávai (indonéz)
lakosok szertartások alkalmával és a hadseregben a katonák
harcszellemének fokozására egyaránt használják. Érdekes hangzásvilága
miatt a thai-ok is alkalmazni kezdték a harc zenei kiséretére, igaz ma
már egy jóval fejlettebb változatát használják az eredeti jávainál, ami
megmagyarázza az eredetitol jóval eltérobb formáját. Henger alakú,
2részbol áll: a felso rész nagyjából 27cm hosszú, az alsó rész padig
egy cintányér formájához hasonlít és kb. 10 cm hosszúságú. A thai
hangszer keményfából készül és 7 hangnem lejátszására alkalmas.
A
„Klong Kaek” két fajta dobot foglal magába, az egyik magasabb,élesebb,
a másik pedig mélyebb hangzású. Hosszuk 58 cm, felszínük nem egyforma
nagyságú. A nagyobbikat „Narai”-nak hívják és 20cm-es átméroju,a
kisebbet pedig „Nathan”-nek nevezik és csak 18 cm az átméroje. A dobok
speciális anyaggal vannak borítva. A zenekarban mindig két dobnak kell
lennie és a dobos az ölében tart és a kezeivel játsza az ütemet.
A
harmadik hangszer a „Shing”(cintányérok) vasból vagy bronzból készül,
és ezek a cintányérok zsineggel kötik egymáshoz, s így elkerülik az
esetleges hibákat. A hangszer nagy szerepet játszik az izgalom
fokozásában.
A ”Kong” egy másik fajta dob, ami dél-Thaiföldrol származik és szintén segít növelni a harcos adrenalin-szintjét.
Régen
a leghíresebb játékos Mien Samak Siengprajit volt,aki Pi-játékos
családból származott.Egyszer azt mondta, a Pi-Java játék legfontosabb
eleme a fúvóka. Az a legjobb ha egyszeru száraz, pálmafa levélbol
készül. Öt tanítványa halt meg tüdogyulladásban és annak
szövodményeiben.
Egy Pi-Java játékost nagy mértékben befolyásolja a
harc üteme, intenzitása, és a klarinét hangjának varázsa.A legelso dal
a játék során az ún. „Sarama ”dal, ami lassú ütemu, nyugodt és
megfontolt. A dallam segít összpontosítani az ellenfélre, egyfajta
meditatív légkört teremt a Wai Kruu harci tánc alatt. Amikor megadják a
jelet a harc kezdetéhez, a „Chao Sen” nevu dalt kezdik el játszani, a
többi mentben pedig a „Kaek Nang”-ot és a „Kaek Chao Chern”t
szólaltatják meg. A Pi Java játékos a mérkozés vége felé megmutatja
minden tudását és más dalokat is eljátszik hangszerén, s így ösztönzi a
harcosokat hogy minden erejükkel az utolsó másodpercig küzdjenek.
